Sebők Maya címkéhez tartozó bejegyzések

Advertego az Ecsetgyárban

Szeretettel várunk benneteket a 2014/2015-ös évad első Advertego előadására, az Ecsetgyár Stúdiótermébe (Henri Barbusse u., 59-61. szám, I. emelet) október 5-én, 20 órától.

Az Advertego (bemutató: 2013 október 24.) a Váróterem Projekt eddigi legbátrabb színházi próbálkozása, hosszas keresés eredménye, számos leállással és újjászületéssel, (ön)irónikus kísérlet a klisék elkerülésére. Az Advertego-t – amelyet úgy érdemes nézni, hogy a néző nem keres összefüggő narratív szálat – nehéz színházilag kategorizálni, de könnyű élvezni.

Az előadás szövegét Botos Bálint és a társulat írta, rendező: Botos Bálint, dramaturg: Bertóti Johanna és Csuszner Ferencz, koreográfus: Sinkó Ferenc, produkciós asszisztens, zene, hang: Sipos Krisztina, fények, zene: Imecs Tamás, szereplők: Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Molnár Bence, Sebők Maya, Simó Emese, Udvari Tímea, Vetési Nándor.

Az előadás időtartama: 1 óra 40 perc.

Az előadásra a Linia de Producție kulturális projekt keretén belül kerül sor, amelynek lebonyolítója az Ecsetgyár, és amelyet az AFCN támogatott.

Hozzászólás

Kategória: Hírek

Hegyi Réka: 18 Celsius-fokon érlelt előadás

A Játéktér tavaszi számában megjelent kritika elektronikusan is olvasható.

Hegyi Réka: 18 celsius-fokon érlelt előadás

Fotó: Imecs Zoltán

Advertego. Váróterem Projekt, Kolozsvár

Legalább 18 Celsius-fok lesz a teremben (de ha sokan leszünk, akkor több) – ígérik a sokadik előadásukra közönséget verbuváló várótermesek. Korábban sok minden mást is ígértek, csu­pa olyan dolgot, amit a nézők különlegesebb fogadalom nélkül is készpénznek vesznek: az előadás a meghirdetett helyen lesz megtartva, nyitva lesz a kapu és az ajtó, a színészek jelen lesznek az elő­adáson és így tovább. Persze, mindez nem feltétlenül magától értetődő egy független társulat ese­tében, hiszen ha nincs többé-kevésbé rendszeres (állami vagy önkormányzati) támogatás, a béreket és a produkciós költségeket bizonytalan kimenetelű pályázati utakon vagy szponzori támogatásból kell előteremteni.

A sirámok itt véget is érhetnek, hiszen a Váróterem Advertego című előadása éppen arról szól, hogyan nem szabad belesüppedni az önsajnálatba. Adott az alig felszerelt, ám legalább tizennyolc fokra kifűthető terem, és adott a társulat. Építkezzünk tehát ebből – döntött Botos Bálint, aki erre a produkcióra szegődött rendezőként a csapat állandó magjához. Mindez nem kulisszatitok, sok rep­lika utal az előadás létrehozási körülményeire. Minden színész vall magáról: személyes vagy annak tetsző epizódokat tárnak fel, miközben színészi létkérdéseket vagy egyszerűen csak egzisztenciális kérdéseket feszegetnek sok humorral és öniróniával.

A közönség pedig nevet, természetesen. Arra az esetre, ha nem értené az előadást, fogódzókat szereltek fel a nézőtéren (valóban). Alapjában véve poén poént követ. Aztán kicsit mégis feszélyező­vé válik pár jelenet. Például a piros ruhás femme fatale (Simó Emese) túllép egy konvención, a közön­ségből kiszúrt férfit túl rámenősen hülyíti. Nem csábítja – ez talán nem lenne annyira feszélyező. De „belemászik” a zsigereibe, a gondolataiba. A jelenet párja egy későbbi csábítás, ezúttal szó szerint értendő rámászás egy újabb néző-áldozatra, akit ráadásul a színpadra is kitessékelnek. A két jelenet között (és után) a piros trikóruhás primadonna figurája pedig üres burok lesz, benne egy szánalmat ébresztő nimfomániással, aki az Advertego legvégén maga válik szexuális áldozattá – az előadás másik szívszorítóan szánalmas figurája közönségesen megerőszakolja őt.

A kolozsvári közönség, legalábbis a Váróterem Projekté nem szívbajos. És sikerül egy hullám­hosszra kerülnie a társulattal, akkor is, ha az előadásban felvetett problémák inkább a színházi em­berek sajátjai. Talán a paródia szó is megfelelő műfaji besorolás lehetne az Advertegóra, hiszen bőven látunk olyan szereplőket, akik egy-egy színház (ez esetben független társulat) körül lézengő, enyhén túlrajzolt típust testesítenek meg. Zsolti (nevezzük így a srácot, akit Csepei Zsolt alakít, hiszen a szí­nészek többnyire a civil nevükön szólítják egymást a színpadon is) például csak azért van benne azAdvertegóban, mert beírták a pályázatba, és így akkor is meg kell jelennie a szereposztásban, ha egyéb elfoglaltsága miatt kimaradt volna ebből. Eufemizálunk: a megélhetést jelentő állandó mun­kahelyet nevezik itt egyéb elfoglaltságnak, miközben a társulat tagjai diplomás színészek, akik úgy élnek hivatásuknak, mint mások a hobbijuknak.

Az Advertego róluk szól. Egy részük alapítója a társulatnak; évfolyamtársak voltak, jól dolgoztak együtt, és szerettek volna együtt maradni. Szerencsés csillagkép alatt indultak: a legínségesebb gazdasági válságban is került valamennyi támogatás, és első lépéseiket a kolozsvári Ecsetgyárban tették meg, a kőszínházból kiszabadulni vágyó alkotók pezsgő közegében.

A Váróterem időközben több előadást mutatott be (a Sorsjáték című talán azóta is a legnépsze­rűbb), újabb és újabb játéktereket próbáltak ki (Tranzit Ház, osztálytermek, szabadtéri színpadok), új kollégák csatlakoztak az állandó maghoz (pl. Bertóti Johanna dramaturg, akinek szerepét meg­határozónak érzem). És idáig jutottak, az Advertegóig: van saját játszóhelyük, amit nem egyszerű kifűteni, vannak ők, a színészek, akik nem a tanult szakmájukból élnek meg, azaz nappal rádiósok, felszolgálók, bébiszitterek, bentlakási nevelők stb., este pedig színészek. Aki nem „bennfentes”, az is érzi ennek a helyzetnek a tragikumát. Meg az Advertego hangvételének köszönhetően a komikumát is, persze.

Szöszök nélkül felfejthető narratív szála nincs az előadásnak, a visszatérő motívumok és a sze­replők (vagy inkább figurák) körül bonyolódó események kölcsönöznek ritmust az együtt töltött más­fél órának. Van egy konferansziénk, Zsolti, aki kellékezik és bemutatja a miliőt. Gyakran felbukkan az Otthon magazint böngésző, örkényi alak, egy lakberendező pasi, aki civilben társulatvezető (Imecs Levente), illetve egy párkányon a nője, a már említett piros ruhás, fehér melltartós végzet asszonya. Különszámaik ívet is formálnak, egy rossz házasság stációit.

Az állást kereső színész (Vetési Nándor) jelenetei torokszorítóak, a társulat tagjainak helyzetéről talán ezek árulnak el a legtöbbet. Megaláztatásai a fizikai adottságainak becsmérlésétől „a lelket ki­taposom belőled” féle megaláztatás elszenvedéséig terjednek. Sebők Maya hippisre veszi a figuráját (trapéznadrágot, horgolt virágos blúzt hord), ő is a szereplőválogatást tematizálja a jeleneteiben, és itt is felbukkan a fizikai adottságok miatti frusztráció („a nőiességemmel van bajom”). Molnár Bence naiv hősszerelmest játszik, ódákat zeng egy lányról, közönségszavazással bizonyítja, hogy van esély az igaz szerelemre, majd amikor végre betoppan a lány (Udvari Tímea), kiderül az egész mese légből­kapott, rózsaszín habos („advertegós”) hamissága. Kis fricska, hogy a lány a társulat tagja szeretne lenni, csupán ezért ad esélyt a srácnak, akit egyébként teljesen lököttnek tart.

Az előadásnak ritmust adnak a dalbetétek is, a többnyire magyar alternatív rockzene számok. A társulat minden tagja remek zenész és jó hangú énekes, és ezek a szusszanásnyi intermezzók igazi csemegék, azonkívül, hogy a dalszövegeknek köszönhetően remekül simulnak a produkcióba. „Va­laki belőlem útra kelt, útra jobbik részem” – énekli Csepei Zsolt Cseh Tamás dalát, vagy „Ez az ország annyira depressziós” – hangzik el egy Európa Kiadó számban, vagy az előadás végén a Sziámi Ennyi című dalából való „Én tudatosan vagyok ösztönös”. Az előadás másik aduásza a közhelygyűjte­mény: komolykodó bevetése a humor egyik fő forrása.

A díszletet előző előadások elemeiből rakták össze – a hajléktalanos előadásból a zöld szék, a Sorsjátékból a fehér székek, a Tejútból az ágy ismerős –, akár egy kis Váróterem színháztörténetet: aki most látja őket először, máris többet tud a társulatról.

Az Advertegót hosszú próbafolyamat előzte meg, és az előadás sok elemén érzékelhető, hogy so­káig csiszolták, érlelték, de még így is akadnak továbbdolgozásra szoruló részek (szimultán mozgás­sorok, ismétlődő poénok, kikacsintások, a közönség bevonásával történő improvizáció). A bátorság viszont, amivel a színészek kitárulkoznak a színpadon, az ügyesség, ahogyan erénnyé kovácsolják esetlenségüket, hiányosságaikat, és ahogyan elfogadhatóvá tesznek színpadi kliséket mindenképp dicséretes.

Botos Bálint és a társulat: Advertego. Váróterem Projekt, 2013. Rendező: Botos Bálint. Dramaturg: Bertóti Johanna, Csuszner Ferencz. Koreográfus: Sinkó Ferenc. Szereplők: Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Molnár Bence, Sebők Maya, Simó Emese, Udvari Tímea, Vetési Nándor.

Hozzászólás

Kategória: Rólunk írták

Van itt mustrálnivaló!

Szabó Réka kritikája a szegedi Advertego-ról.

THEALTER blog jr., 2014.07.22.

Vörös szőnyegen zajlik a játék, a díszlet alig néhány kellék: fúró, fűrész, egy-két szék, asztal, kanapé, reflektorfény, mindezek a színpad szélén, a falak mellett, amolyan nyilvános kulisszát jelölve. És ott egy deszka vagy tetőszél (?), ezen dilemmáztunk fél órát, míg meg nem jelent a vörös ruhás amazon, Mesi (Simó Emese), cigarettával a kezében és a szex, pasik, és az elfuserált romantika irányába vezényelte a gondolatokat.

Van ez a mackós színész, Nándi (Vetési Nándor), aki a bukott művész baljós tekintetével jár-kel a színpadon és elvárja, hogy érvekkel támasszák-támasszuk alá, hogy ő mitől olyan king-kongos, de amúgy kövér-e egyáltalán, és ha igen, akkor ugye amiatt van ez a sok kudarc, hogy sikertelen, munkanélküli és nemsokára hajléktalan lesz? Sajnálja már meg valaki!

És van itt még mustrálnivaló. Túl hangos zenekar a színpadon, meg ez a Zsolt (Csepei Zsolt), aki gátlástalanul ugrál ki-be a szerepekből, de az alapállás mégis az, hogy civil. Szeretem a poénjait, jó vele összekacsintani. Maya (Sebők Maya) pedig elszavalja, hogy ez van, a mocskos élet nem volt hozzá kegyes, van egy kis gond a nőiességével. De attól még figyelhetne rá valaki.

Fikcióból valóságba és fordítva, egyik jelenet csak úgy lazán beleül a másikba. Olykor tesze-toszák ezek, és ha jó poénok is csattannak el bennük, a néző türelmét méregetik. De hát nem ez a sztori valójában? Sorban állunk egy gramm jó hírért s névért, idegbajt kapunk a bürokráciától és hogy lehiggadjunk, véresre püföljük a hozzánk legközelebb állókat. Az már tökmindegy, hogy szavakkal verünk-e vagy ököllel.

Intenzíven keres ez a fiatal csapat, saját hangot, magatartást, és ez az ironikus szabadságjáték remekül illik hozzájuk.

 (Váróterem Projekt: Advertego)

Fotó: Révész Róbert

2 hozzászólás

Kategória: Rólunk írták

advertego másodszor

A THEALTER webnaplóján olvasható bejegyzés az Advertego-ról.

2014. 07.23.

11:37

váróterem projekt – advertego

szépen ülünk, mint egy van gogh festmény – ezzel a mondattal nyitja az előadást a váróterem társulat.

a piros ruhás lány arról beszél, hogy máshol kellene lennie, egy másik előadásban kellene játszania. szerinte mindenki azért van itt, hogy őt lássa.

és miközben egyrészt felhorgad a nézőben a tiltakozás, a másik, halkabb kis hangocska azt suttogja ott belül: tulajdonképpen igaza van.

azért ülünk itt, mert kíváncsiak vagyunk rájuk.

és én egy pillanatig sem bánom, hogy itt ülök.

bár sok olyan előadást láttam már itt a thealteren, ami a színészlét és a színészmibenlét kérdéseire keresi a választ, ezek a kölykök mindezt olyan szellemes humorral képesek mondani, hogy nem lehet nem nevetni, és nem lehet nem szeretni őket. közben persze fapofát vágnak.

sok témát érintenek: az anyaország és a határon túli magyarok, az uniós támogatásból készülő produkciók bürokratikus pályázati elszám olása, casting, a meg nem értett színészek dühe, a devizahitelesek kiszolgáltatottsága.

és közben zenélnek. cseh tamástól a jobbik részemet (imádom), az európa kiadótól a helló baby-t (szintén imádom).

de ezek a gyerekek nem azzal vettek meg, hogy rendkívül jó esztrádműsort dobtak össze.

hanem mert meg tudták mutatni a színházcsinálás kínkeservességét, amikor a fennhéjázó rendező a tehetségtelen nemszínésszel vacakol, és a végsőkig sem adja fel, amikor meg tudják mutatni, hogy az énmárkázás, az önaguk megcsinálása mennyire fontos a világ sűrű, veszélyekkel teli erdejében sokszor útmutatás nélkül bolyongó fiatal generációnak, hanem mert meg tudták mutatni, hogy nekik milyen ez a világ, és hogy mi mindannyian milyenek vagyunk benne.

hat karakter, mind különbözőek. egy lány, tele szexualitással, piros rúzsban és ruhában. a hippi, a pozitív gondolataival, a világbéke és a szeretet követeként, ruháján horgolt virágokkal. a kövér lúzer, aki soha, semmire sem jó, aki feladja, de a végén azért megmutatja, hogy ő a férfi. a rendező hipster gyerek, aki sikerre vágyik, és tökélyre vinné az énmárkázást, és hisz a szerelmi szálban. az “igendrágám” pasi, aki térden csúszva szolgálja ki a piros ruhás barátnőt, nem törődve annak megalázó leereszkedésével és hülyepicsaságával.  és zsolti, aki a buddhista szerzetesek életszerető bölcsességével tekint erre az egészre kicsit kívülállóként, elnézően, és nagy szeretettel.

és még tanultam két új szót is: metablöff (imádom) és etalonszerelem (ezt is).

és imádom azt a kettő laptop dj-t is, akik végig a sarokban ültek és kiszolgálták az előadást. a lány gitározik is. a zenekar meg egyenesen levett a lábamról. kár, hogy a fényképezőgéppel a kezemben nem tudtam csápolni.

üdítő volt a lelkemnek ezt a darabot végignézni. a vastaps sem volt véletlen. már írtam korábban, de a nyomaték kedvéért megismétlem: remélem, nagyon remélem, hogy ezt a társulatot fogom még viszontlátni.

köszi, srácok, nagyon jók voltatok.

nyemcsok éva eső

Hozzászólás

Kategória: Fotó, Rólunk írták

Közeledik a THEALTER

… mi pedig örülünk ennek, izgatottan várjuk, várakozva örülünk, és egyéb kombinációk. Ugyanis július 21-én mi is fellépünk a fesztivál egyik helyszínén, a Régi Zsinagógában, Advertego előadásunkkal.

A fesztivál honlapján ez olvasható rólunk:

“Elsőként szerepel a fesztiválon a kolozsvári Váróterem Projekt is. A 2009-ben, Kolozsváron végzett színészhallgatók kezdeményezéseként alakult társulat a város első független színházi közössége, Szegeden az Advertego című, izgalmas színházi nyelven megszólaló előadást mutatják be.”

http://www.thealter.hu/magyar/2014/hirek/0/#hir_213

 

Íme a fesztivál trailere:

(na ki ismeri fel az Advertego-ból kivágott részeket?)

 

Advertego

Írta: Botos Bálint és a társulat

Rendezte: Botos Bálint

Dramaturg: Bertóti Johanna és Csuszner Ferencz

Koreográfus: Sinkó Ferenc

Produkciós asszisztens, zene, hang: Sipos Krisztina

Fények, zene: Imecs Tamás

Szereplők:

Csepei Zsolt

Imecs-Magdó Levente

Molnár Bence

Sebők Maya

Simó Emese

Udvari Tímea

Vetési Nándor

Hozzászólás

Kategória: Hírek

%d blogger ezt kedveli: