Üdvöz-légy

Részlet a Kisvárdai Lapok 2013. június 29-ei számában megjelent cikkből.

(…)

Bár a Váróterem Projekt Cím nélküli előadása nem volt versenyprogram, mégis beszéltünk róla. Az elsődleges probléma az időjárás. „Csak a jólöltözöttek maradtak végig” (Szűcs Kati). Kulcsár Edit a térre kérdezett rá. Kiderült, hogy mindig alkalmazkodnak az adott térhez. Otthon az új főhadiszállásukon játsszák, egy használaton kívüli épületben. „Ez a festéküzem?” kérdi Szűcs Kati. „Nem, nem az ecsetgyár” – válaszol természetes egyszerűséggel Imecs Levente. Fontos matéria, színészileg erős, „jó élmény volt, vagyis elszomorodtam”, fogalmaz Szűcs Kati. Személyes élmények, dramaturgiai problémák, tempótalanság, túlbeszéltség és az előadás keletkezésének körülményei kerültek terítékre. Aztán Kelemen Kinga javasolt: be kell mutatni a többi szemszöget is, nem csak az áldozatok, a hajléktalanok szemszögét. Ha meg tudnánk érteni a politikum tehetetlenségét is és a hétköznapi emberek reakcióit is empatikusan tudnánk fogadni, sokkal nagyobb lenne az emberi dilemma és kevesebb az irónia, helyenkénti arrogancia. Mindannyian egyetértettünk ezzel, az alkotók is. „Úgy tűnik, megszületett a megoldás” (Szűcs Kati). Végre.

Demeter Kata

Advertisements

Hozzászólás

Kategória: Rólunk írták

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s