A Váróterem Kisvárdán

„Miért kell éppen akkor lehűljön az idő (mindjárt júliusban vagyunk!), amikor mi fesztiválozni érkeztünk Kisvárdára?” ez sokunknak eszébe jutott abban a pár napban, amit a Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesztiválján töltöttünk.  Igaz, otthon még az volt a bajunk, hogy plusz harmincban hogyan játszunk el egy igazi téli előadást, amelyben lépten-nyomon a hideg elviselhetetlenségéről van szó, a szereplőkön több réteg ruha, jobb esetben látszik a színészek lehelete stb. Gyanús, hogy netalán az előadásunk miatt lett annyira borús az idő… A csomagjainkból sehogy sem akartak előkerülni a meleg ruhák, néhányan közülünk az előadás pótjelmezeihez folyamodtak, az üzletekben már raktárra kerültek a pulóverek.

A hidegnek egy kellemesebb megnyilvánulási formája: a hideg sör, ami ismerősök társaságában egyre fogyott a színház mellett felállított sátorban. Csaknem mindig ott ültünk, ha éppen nem az előadással foglalkoztunk.

Az előadással márpedig foglalkozni kellett, különösképpen a rendelkezésünkre álló térbe való elhelyezésével. Ez egy igen izgalmas műveletnek bizonyult. Maga a tér egy iskola félig nyitott műhelye volt rengeteg felhalmozott kacattal, nagy halom székkel, magas mennyezettel. Tervezni sem lehett volna jobb díszletet egy hajléktalanokról szóló előadáshoz. Az alkotói fantázia működésbe lendült, kihasználtuk a tér magas párkányát – a hajléktalanokról szóló természetismereti film műsorvezetője, majd később az egyik rendőr onnan ereszkedett le kötélen, a hajléktalan fiú a párkányon ülve hivogatta találomra az embereket talált telefonjáról. Egyik szereplő a kacatokkal teli polcszerű vasszerkezetről jött elő, egy másik pedig egyenesen a kanálisból bukkant fel. A szereplők megjelenését azzal is színesítettük, hogy az első jelenetben a  polgármester autóval érkezett, az egyik hajléktalan lány pedig egy műanyag dobozból bújt elő.

Miután mindenki és minden felkészült (a színészek, a technikusok, a közönség, az időjárás, a csend, a tárgyak), tülkölések közepette megkezdődött az előadás. A tér folyamatosan árasztotta jellegzetesen mostoha hangulatát. A színpadon és a vásznon megelevenedő szomorú sorsok szinte megnehezítették a légzést. Fáztunk is, nem vitás. Sokaknak talán a lelke is átfagyott.

Aztán másnap kisütött a nap, és fellélegeztünk.

Reklámok

1 hozzászólás

Kategória: Mi írtuk, Munka

One response to “A Váróterem Kisvárdán

  1. Levi

    Ja, meg hazajöttünk, mire strandolhattunk volna…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s