Adorjáni Panna: Bánk bán jelen van!

A Játéktér első számában megjelent egy kritika Bánk Bán? Jelen! c. előadásunkról Adorjáni Panna tollából. A lap online változatában is olvasható az írás

A kolozsvári Váróterem Projekt Erdély egyik legfrissebb független társulata: a fiatal és lendületes alkotók minden előadásukkal a hagyományos színházi formák egyeduralma ellen küzdenek.

Fotók: Visky Sámuel

A legutóbbi projektjük, a Visky Andrej által rendezett Bánk bán? Jelen! címet viselő osztálytermi előadás is már eleve több igényt elégít ki. Ez a Bánk bán ugyanis kizárólag középiskolások számára szól, és egy olyan drámát dolgoz fel, amely a köztudat szerint állandó hiánycikk az (erdélyi) magyar színházak repertoárján (dramaturg: Bertóti Johanna). Az előadás helyszínéül egy osztályterem szolgál, időtartama kb. 50 perc, a Katona József-darab pedig ráadásul tananyag, ezért viszonylag akadálymentesen beférkőzheti magát a különféle kolozsvári gimnáziumok rendes órarendjébe.

A „műfaj”, mármint hogy középiskolásoknak szánt osztálytermi előadásról van szó, akár színházpedagógiai jellegű foglalkozásra is utalhatna, de a Várótermesek produkciója inkább a fiatalok vagy inkább a kamaszok színháza kategóriába tartozik, ami térségünkben ugyancsak hiánycikk – hogy ne mondjuk azt, hogy nincs. Ez a Bánk bán a tizenévesek hangján szólal meg, abból a korból és közegből, amelyben ők élnek, felvállalva az egyszerűséget és akár a (le)egyszerűsítést is; megérti őket és belehelyezkedik a helyzetükbe. Más szóval: felelősséget akar vállalni egy olyan rétegért, amelynek tagjain nemcsak a színházban, de az élet szinte minden területén tanácstalanul átnézünk.

 

Bánk bán? Jelen! a cím ellenére nem adaptálja a mába a történetet, hanem inkább értelmesen elmondja azt, de stílusában, értelmezésében mégis a jelent veszi alapul. A szereplők bejönnek, bemutatkoznak és egyben felvázolják a dráma előzményét. Mindannyian szürke árnyalatú ruhákat hordanak, amelyeken stilizált festés jelzi a történelmi kort, a jelmezek anyaga viszont teljesen mai, sőt hétköznapi jellegű (jelmeztervező: Kürti Andrea). Minden szereplőhöz egy-egy kellék járul, amellyel könnyen azonosíthatóvá válnak, és amely egyszerűen beszél a jellemekről: így Bánkot (Csepei Zsolt) bilincs köti a bőröndjéhez, Melindának (Molnár Margit) csinos kalapja van, Gertrudis (Sebők Maya) egy lovaglópálcával kormányoz, II. Endrén aranyszínű játékkorona van, Petur bánon pedig színházi maszk, és mindkettőt egyazon színész játssza (Vetési Nándor). A nőcsábász Ottó (Imecs Levente) aranykereszt-fülbevalót hord, „hűséges” bajtársa, Biberach pedig övtáskát. Ez utóbbit egyébként nő játssza (Ravasz Tekla), a figurát tehát akár queerként is értelmezhetnénk, és ez volna az izgalmas, de a remek lehetőség nem teljesedik ki. Kissé egysíkú marad az ugyancsak nagy sanszokkal induló Ottó is – fájó ez a két mulasztás, hiszen Ottó és Biberach kulcsfigurái a cselekménynek.

A játékszabály a spontaneitás: az osztályterembe vetődött darab rögtönzés-szerűen bontakozik ki, eleinte mintha kissé idegenkedve a furcsa környezettől, majd egyre tudatosabban felhasználva azt. A szereplők felírják a nevüket a táblára, Ottó még a telefonszámát is, ő majd a katedránál randizik Melindával, Melinda ugyanitt később Bánkkal, és ugyanide ül le II. Endre is az előadás végén ítéletet hozni. A legvégén pedig nekünk, a padban ülő nézőknek (akik ekkor a bírákat játsszuk) kell eldönteni, hogy mi legyen a királynő gyilkosával, vagyis hogy jól megdobáljuk-e krétával Bánkot vagy sem. A táblának egyébként más funkciója is van, hiszen a gyilkosságok is ott mennek végbe: az a szereplő, akinek valaki letörli szivaccsal a nevét, meghal. A szivacs nedves, a gyilkosságnak nem marad nyoma, az összeroggyant test sem borzaszt el. Megejtően tiszták ezek az „egy kattintással” történő merényletek, és halk egyszerűséggel beszélnek az internet-éra virtuális világáról, egyáltalán a virtualitásról, a felelősségről, a játékról, a színházról stb. A produkció egyik legmélyebb és legpontosabb megoldása ez.

A meglepetésszerűen színházzá váló tér akkor működik a legjobban, amikor benne a közönségnek is szerepe van. Ilyen jelenet például az, amikor az ösz-  szeesküvőket játsszuk, Petur bán pedig kiosztja a petíciót, amit majd alá kell írnunk. Közben pedig – mint a tanár az órára készületlenül jövő diákokat –, dörgedelmesen szid, végül meg az egész bandát kitessékeli az osztályból. Felszabadító ez a lazaság, mert nem felhígítja, hanem újraszínezi, feléleszti a drámát.

Új színt kap Bánk figurája is, akit, mint már mondtam, valóságos bilincs köt a bőröndjéhez. Ezt majd később, Melinda megbecstelenítése után ő maga fogja kinyitni a Gertrudis nyakában lógó kulccsal. A bilincs a rajzfilmekhez és mesékhez illő szabatossággal szól Bánk munka iránti elkötelezettségéről, akit a hivatása elhív otthonról. A bőrönd pedig ugyanúgy eszünkbe juttathatja a filmekből ismert VIP üzletembereket, mint az önmagukat agyondolgozó édesapákat, akik alatt egyszer csak megcsúszik a talaj, és úgy megy szét a családjuk/házasságuk, hogy észre sem veszik. Amikor pedig Bánk „rajtakapja” Melindát, úgy veszekednek, mint a sértődött és heves kamaszok, akik nem rosszindulatból, hanem inkább a bölcs belátás híján bántják meg egymást és lesznek képtelenek a kibékülésre. „A féltékeny Bánk”, így gúnyolja magát a főszereplő, mint a srác, akit megcsaltak, és előre fél a haverok ugratásaitól. A tinis hevület akkor is érződik, amikor kétségbeesésében megoldhatatlan matek-képleteket firkál fel a táblára, ezzel jelezve tanácstalanságát és zavarodottságát. Melinda is elkezd rajzolni: ahogyan az ábra stilizáltsága, úgy a beszédmódja is előrevetíti az őt egyre inkább bekebelező őrületet.

Gertudis lovaglópálcája egyértelmű jelzés az önkényuralomra, de akár szadomazo kellékként is értelmezhető – ezzel a pálcával paskolja meg Ottót fenyítésképpen, mert férjes asszonynak udvarol, majd ugyanezzel suhintja meg az eléje járuló Melindát. Melinda szürke fejfedőjén a karimát lila fátyolköltemény ékesíti, de az őrület beálltakor a dísz lekerül róla, és ekkor Melinda megfordítva hordja azt: a kalap keménykalappá, Melinda pedig becketti bohóccá változik át. Az őrülete ehhez mérten stilizált és elvont, ami viszont nem válik hasznára az előadásnak, hiszen az mind stílusában, mind pedig a karakterek felépítésében teljességgel mai mintát követ. A 21. század popkultúrájának elemeivel teletűzdelt környezetben az abszurdba hajló téboly meglehetősen semmitmondónak bizonyul. Az elütő játékmód elidegeníti Melinda alakját, és így a tragédiáját sem tudjuk igazán megérteni vagy átérezni.

Bánk bán? Jelen! a kisebb hibák ellenére igen értékes előadás. Fiatalok játsszák, és ennek megfelelően az egész dráma ifjúsági sztorivá változik át, pont olyanná, amilyenek a mai fiatalság tragédiái, szerelmei, csalásai. Nem akar nagyot dobbantani, és nem akar több lenni annál, mint amennyit megbír. De fenntartja 50 percig egy osztálynyi tinédzser figyelmét, szórakoztatja őket, és közben ügyesen elvégzi a tanár feladatát is: kíváncsivá tesz egy olyan történet iránt, amelytől annak idején szinte kivétel nélkül mindannyian megfélemlítve éreztük magunkat.

 ————–

Dramaturg: Bertóti Johanna. Jelmeztervező: Kürti Andrea. Jelmeztervező asszisztens: Kürti Anita.

Rendezte: Visky Andrej. Szereplők: Csepei Zsolt, Imecs Levente, Molnár Margit, Ravasz Tekla, Sebők Maya, Vetési Nándor.

Advertisements

Hozzászólás

Kategória: Rólunk írták

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s