4. Komplex nap

A Komplex tábor Facebook oldalán megjelent napi beszámoló. Augusztus 8.

Nyugodtan meg lehet állapítani, hogy a Komplex tábor negyedik napjára kialakult egyfajta rend, egyfajta rendes kerékvágás, ami a dolgok menetét meghatározóan tereli. Ez korántsem jelenti az, hogy beállt volna az unalom vagy a rutin. Dehogy. Ez a megszokás és összeszokás, az összekovácsolódás bizalmas szintjét mutatja, azt, hogy a tábori életet immár természetes környezetként fogadjuk el, ez lett az otthonunk, és szeretjük itt. Már kialakult, hogy mikor ébredünk, és mikor tanulunk, hogy ki hol ül és kivel, mennyit tartanak a szünetek, és hogyan töltsük ki őket, és természetesen, miután elsütötték a tavalyikat, megszülettek az első idei belső viccek.

A délelőtti előadást ma Kiss Lajos gitároktató tartotta, „A színpad nem játék” címmel. Röviden összefoglalva a színpadi előadásokkal, a nyilvános szerepléssel, a bizonyítási kényszerrel járó stresszről beszélt, hosszú évekre visszanyúló személyes tapasztalatra támaszkodva. A színpadi szereplés által okozott stresszt és szorongást nem mindenki tudja megfelelően kezelni, bizonyos alkatok jobban, mások pedig kevésbé bírják, és néha előfordul, hogy kiváló tehetségek egyszerűen elbuknak, amikor a közönség előtt kell bizonyítani. Az előadás témája számos résztvevőt, főleg a tapasztalt zenészeket, személyes szinten érdekelte, sokan megosztották saját lámpalázzal, stresszel, szorongásaikkal kapcsolatos történeteiket, és különböző módszereket ajánlottak az akadályok leküzdésére. Hasznos tanulsága ennek a beszélgetésnek, hogy kibontotta és problematizálta a zenészi avagy előadói pálya lelki oldalát, kihangsúlyozva, mennyire fontos ezt a szellemi dimenziót is ugyanolyan rendben tartani, mint a kedvenc hangszerünket.

A színjátszó részlegen fura, mondhatni meghökkentő gyakorlatoknak lehettünk tanúi. Persze, ebben az esetben is, mint a korábbi zenei példákban is, csakis a kívülálló számára volt meghökkentő és új. Két hasonló lényegű gyakorlatnak – az „energiagolyó” és a „szamurájozás” elnevezésűeknek – az a célja, hogy az egymásra figyelést, a reakciókészséget, az állandó felkészültséget kialakítsa és elősegítse a résztvevőkben. Gyakorlatilag hanggal és mozdulatokkal kell egymás kezdeményezéseire reagálni, és egy képzeletbeli energia golyót vagy fonalat megkapni majd, továbbadni. Ez így önmagában jól is hangzik, és biztosan nagyon hasznos is, de közben olyan rémisztő hangok szabadulnak ki a még legjámborabb résztvevőből is, hogy a szegény megfigyelő csak behúzza a nyakát, és a menekülési lehetőségeket latolgatja.

Hanem azért voltak békésebb gyakorlatok is, mint például a trükkös visszaszámlálós feladat, ami arra szólította fel a játékosokat, hogy ötventől kezdve, hangosan számoljanak visszafele, és közben írásban mutassák be röviden a kedvenc filmjüket. Állítólag ez egy remek agytisztító gyakorlat, de szerintem inkább sikeresen összekeveri az ember agyát, mintsem hogy kisimítaná. A végeredmények pedig kellőképpen mulatságosak is voltak.

Aztán jöhettek a kisjelenetek, az egyéniek és a közös munkák. Délelőtt a pár szavas versikékből inspirálódott mozgásszínházi magánszámok, majd délután a „tabu” témájára közösen összeállított életképek vagy kis történetek. Tartalmukra most nem térek ki, egyrészt, mert lelőném a gálaest poénjait, másrészt pedig valamennyi jelent állandó változásban, átgondolásban van pillanatnyilag, ezért lehetetlen és fölösleges rögzíteni egyelőre. Ami közös volt mindkét típusú kísérletekkel kapcsolatban az a műhelymunka demokratikus és nyitott, kötetlen jellege. Minden jelenetet közösen megtárgyal, kiértékel és kielemez a csoport, s ebben oktató és tanonc egyenlő mértékben részt vehetett, ami kimondottan konstruktív folyamatot produkált.

A kiértékelés lényege abban állt, hogy a jelenet nézői támpontokat és vezérvonalakat ajánlottak a játszók munkájának tökéletesítésére. Leszögezték, hogy egy jelenet „pontosítása” abból állna, hogy mindenekelőtt az előadóknak kontrollálni kell mozdulataikat, gesztusaikat, szövegüket, továbbá pedig formát kell adni az alkotásnak azáltal, hogy tiszta, jól érzékelhető váltásokat vezetnek be, ahol minden mozdulatnak meg van teremtve a kezdete és a befejezése.

Nagyon élvezetes élőben szemlélni, hogyan fejlődnek és alakulnak a kis jelenetecskék, végigkövetni az alkotási, megformálási folyamatot, az eleven műhelymunkát. Közben az ember tanúja tud lenni a különböző változatok és szerteágazó kísérletek kipróbálásának, látja a zsákutcákat, a sikertelen, nem működő megoldásokat, amelyekkel összehasonlítva lehet felfedezni, hogy mi a sikeres és jó forma. Így sokkal inkább lehet értékelni a majdani végeredményt és a naponta befektetett munkát – s nem utolsó sorban, egyre jobban meg lehet kedvelni a táborozók közösségét.

László Szabi

Advertisements

Hozzászólás

Kategória: Munka

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s