Újságíró hallgatók a „micsiről”- EGY

Az április 4-i Mit csináltál három évig?-en jelen voltak a BBTE II. éves újságírás szakos hallgatói. Az előadás másnapján, a Szabadság szerkesztőségének pincegalériájában velük beszélgettünk az előadásról, kritikaírásról, annak felelősségéről, színházról. A beszélgetés után a diákoknak egyetemi feladatként egy-egy írást, beszámolót, kritikát kellett írniuk a látott előadásról. Ezeknek most mi is birtokába jutottunk, s a következő napokban néhányat meg is osztunk veletek.

Kozma Ágnes, újságírás II. év

Nem tudni, hogy tényleg csak a kreativitás „ördögéé” volt-e a főszerep, vagy a szakma telítettsége miatti elhelyezkedési nehézségek szülték az ötletet, de 2009 őszén, a három éves színművészeti szak elvégzése után, az évfolyamon összekovácsolódó baráti „magból” alakult a Váróterem Projekt néven működő társulat, bár ők jobban kedvelik a kevésbé formális csapat megnevezést.

A Kolozsváron még előzmény nélküli, egyedülálló kezdeményezés célja az alternatív színház népszerűsítése, közönség-közelbe hozása, a színész és néző közötti válaszfal lerombolása, és akár az improvizáció beépítésével – egy különleges interaktív együttlét teremtése néző és színészek között. A rendező és dramaturg szerepkörét is gyakran felvállaló oszlopos tagok (Imecs Levente, Csepei Zsolt, Visky Andrej) mellé az évek során egész „stáb” szerveződött: jelmez- és díszlettervezők, technikai munkatársak, PR-szakértők, menedzserek. A névválasztás sem véletlen, híven tükrözi a színtársulat arculatát: a kocsmában sör mellett töltött hosszú órák szüleménye egyfajta szimbolikus stáció két világ között, egy olyan hely, amely csak látszólag statikus, belépés előtti várakozás, valójában a meglepetések, dinamizmus színtere, ahol bármi megtörténhet. A név által létrehozott értelmezési keret kialakít a nézőben egyfajta viszonyulást is: a terembe lépés előtti várakozásteljes állapot a „belépéssel” nem szűnik meg, az előadás ideje alatt hullámzóan, de végig jelen van. Ez nem egy elvárásainak megfeleltethető valóságot kereső kritikus, vagy a katartikus beteljesülésre kiéhezett néző várakozása. Nem, ez egy állandó, kellemesen jóleső várakozás érzete, az összes stációjával, „várótermével” (előjáték – előadás – utójáték) együtt. Hasonló várakozással telítetten mentem az Ismered a Tejutat? és a Sorsjáték előadóinak újabb színművére, a Mit csináltál három évig?-re.

A címben feltett kérdés nem költői: a válasz maga a darab, ami, bár műfajiságában a komédiához közelít, valójában az egyetemista élet tragikomikus lefestése. Az egyetemista lét egysíkúan probléma-orientált bemutatását magyarázhatja a főiskolás életformát, szokásokat, a felnőttesdit játszó, de arra még felkészületlen, éretlen fiatalok viselkedéskultúráját, tájékozatlanságát felnagyító, pellengérre helyező koncepció, és az ehhez kapcsolódó visszatükrözési, szembesítési szándék. Ijesztő vagy sem, a színmű valójában egy korképhű látlelet, diagnózis megállapítása, ami, bár csak árnyoldalról közelítve, de tartalmazza az igazságot. A témafelvetés aktualitásának és igazságtartalmának legfőbb bizonyítéka a kétszintű forráskutatás, amelynek összegzett tapasztalatvilágából épült ki végül a színdarab. A színészek egyrészt személyes negatív tapasztalataikból merítettek ötleteket (ennek tudatában méltán merül fel az önirónia gyanúja bennünk), másrészt, híven a közönséggel kialakított bensőséges kapcsolat és interaktivitás szelleméhez, az élő források, vagyis az egyetemisták körében végzett közvélemény-kutatás eredményeként születő panasz-listákból szemezgettek.

Figyelemre méltó a darabkonstrukció is: hiányzik az egységes narratíva, helyette epizódokra tagolódó dramaturgiai koncepcióval találkozunk. Tagoltsága ellenére a darab nem válik szétesővé, a téma biztonságos, egységes keretként fogja át a történet elemeit, és kohéziót teremt a látszólag összefüggéstelen részek között. Az epizódváltások is csak a szünetek miatt tűnnek fel, egy különleges „flow”-élményben van részünk, ahol minden részlet belesimul az egészbe, egy fölöttes szándéknak rendelődik alá minden töredék. Az epizódok az egyetemista lét egy-egy szegmensét tragikomikusan jelenítik meg: van itt a bürokratikus egyetemi rendszer útvesztőjében tévelygő vagy éppen szakirány-tévesztett, szüleinek hazudó diák, párkapcsolati labirintusban bóklászó szerelmespár, a házibuli túlfűtött hangulatában, alkoholmámorban és extázisban „rángatózó” társaság, vannak bentlakásban kotkodáló lányok és pornózó fiúk, egyszóval minden, ami a zakuszka-szagú, cigicsikkes, kávés egyetemista hétköznapokba belefér. A kollektív történetek (bentlakásos élmények, videojátékozó fiúk, veszekedő lányok, házibuli) mellett egyéni drámák is megelevenednek a színpadon, ilyen például a megerőszakolt, stoppoló lány esete.

A dramaturgiai megvalósítással összhangban vannak a szöveg és a díszlet, látványtervek is. A természetes, „frazíroktól” és erőfeszítésektől mentes színészi játékhoz passzolnak a csöppet sem fennkölt, helyenként káromkodással tarkított diák-szleng jegyében írott párbeszédek. Az egyszerű díszlet ugyancsak az egyetemista miliő szerény körülményeinek reprodukciója, legtöbb jelenet asztal-szék variációjában épül fel, néha felbukkan egy szekrény. A zsírpapíron átszűrődő fények idomulnak az epizódok alaphangulatához, akárcsak a fel-felbukkanó zenebetétek.

Reklámok

Hozzászólás

Kategória: Rólunk írták

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s