Rá egy napra…

… a Sorsjáték (Faites vos jeux!) című improvizációs előadásunkat is megtekinthetik az érdeklődők, azonos helyszínen, vagyis: Ecsetgyár (Henri Barbusse utca 59-61. szám), II. emelet, Sala Mică színház. Az időpont pedig: március 23, péntek, este 8 óra. A helyfoglalás a wrp_tickets@yahoo.com e-mail címen történik. Mindenkit sok szeretettel várunk!


“Nem a sorsról van szó.

Amit mi szerencsének nevezünk, nem létezik, mert minden attól függ, miként tekintjük.
Ez a lényeg.
A nézőpont.
Ahogyan értelmezem azt, amiben éppen vagyok.
Ami csak az enyém.
Az enyém?
Melyik nézőpont?
Nyújtsuk ki magunk elé egyik kezünk, és emeljük fel a hüvelykujjunk.
Hunyjuk be a jobb szemünk, és mérjük a felemelt hüvelykujjat egy távoli tárgyhoz.
A hüvelykujj a tárgy bal oldalán van.
Most hunyjuk be a bal szemünk.
A hüvelyk most ugyanannak a tárgynak a jobb oldalára került.
Anélkül, hogy bármi változott volna.
Ugyanaz a jelenség, ugyanannak az embernek a személyes észlelése – és mégis mindig más.
Erről van szó.
Az előadásról, amit magamban rakok össze.
Az én előadásomról.”
Szereplők: Csepei Zsolt, Imecs Levente, Molnár Margit, Vetési Nándor, Visky Andrej

Közreműködők: Kürti Andrea, Márton László, Visky Sámuel, Visky Othniel, Imecs Tamás

Rendezte: Hatházi András

Az előadás médiapartnere a Kolozsvári Rádió.

Reklámok

Hozzászólás

Kategória: Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s