Nándi naplója – Visszaszámlálás: 7 nap

Gyermekkorunkban már a népmesékből megtanuljuk, hogy a hetes szám misztikus jelentéssel bír és ezt ma, augusztus 13.-án meg is tapasztalhattuk. Először a szervezésben, majd a művészi munkában is úgy éreztem, hogy jelentős volt a mai előrehaladás, és egy igazán eredményes napot tudhatunk magunk mögött.

A szervezés folyamata egy rendkívül hálátlan időszak, amelynek a gyümölcsét a szervező csak a tulajdonképpeni rendezvényen, vagy inkább utána élvezi. Sokan nem is gondolják hány fejvakarással, szaladgálással és idegeskedéssel töltött óra után jön össze egy ilyen rendezvény. De elmondhatom hogy „sínen” vagyunk technikailag (+ nem csak) és ma végre először nyugodtan alszom .

A mai nap legnagyobb előrehaladása azonban nem a szervezés, hanem az, hogy ma először sikerült huzamosabb időn keresztül (12óra+) a művészeti részével is foglalkozni a Maratoni Sorsjátéknak. Koncentrációs és improvizációs gyakorlatok végzésével telt el a mai nap és őszintén be kel vallanom, hogy kifejezetten jól esett a szakmai részével foglalkozni mindannyiunknak. Építő és egyben szórakoztató volt a munka. Néhány egészen abszurd dolog is született az improvizációk során, melyeket több, mint valószínű, hogy valamilyen formában megosztunk veletek is.

A mai napot egy közös kerti összejövetel koronázta az elnöki rezidencián, Levinél. Kicsit megremeg most a gyomrom ha bele gondolok, hogy egy hét múlva már a Farkas utcában játszunk 12 órán keresztül, de én már alig várom. Remélem ti is.

Reklámok

Hozzászólás

Kategória: Mi írtuk

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s