`azért „szín”ész, mert ő festi a színeket`

Az  Ötletfészek blogon megjelent interjú.

Szenvedéllyel alkotnak, játszanak és elhivatottságuk által valami egyedit nyújtanak a közönségnek. Az Ötletfészek a kolozsvári Váróterem Projekt társulat színészeit (Csepei Zsolt, Imecs Levente, Molnár Margit, Vetési Nándor, Visky Andrej) kérdezte a színjátszás és kreativitás viszonyáról.

Ö.f: Szakmai területen mit tartasz a legmerészebb, legfontosabb feladatnak, kihívásnak?  Hogyan próbálod azt megvalósítani? Milyen szempontokat tartasz a legfontosabbaknak?

V.A.: A legnagyobb kihívás talán az, hogy olyan műalkotást hozzak létre, amilyenre még nem volt példa. Eredetinek lenni, a saját nyelvemet megtalálni – azt hiszem ez a legnehezebb. A megvalósítás önismeret, a világ ismerete, érzékenység…nem tudom mi kell hozzá, nincs recept. Lenni és dolgozni.

Ö.f.:  Szabadidődet mi köti le igazán?

M.M.: A színészet egész embert kívánó feladat, rendszertelen programmal – ennek következtében a fennmaradó kis szabadokkal nagyon okosan kell gazdálkodnom. Annak nagy részét, tehát a lelki gazdagodásra lehetőséget nyújtó keresztény programok, meg a kikapcsolódást jelentő táncos alkalmak föl is emésztik.

Ö.f: Mit gondolsz, hol, milyen helyzetekben, milyen körülmények között szükséges a kreatív gondolkodás?

V.N.: Bárhol. Az élet összes helyzetében fontos, hogy kreatív és találékony legyél. Ez egyfajta élelmesség. Az egyik gyermekaranyköpés jut eszembe: ,,Azok a gyerekek akik jónevelést kapnak, jók lesznek, akik pedig rosszat azok jófejek“.

I.L.: Seholsem árt. Persze, egyre inkább úgy látom, hogy  sokféle kreativitást lehet egymástól megkülönböztetni. Én természetesen az én szakmám kreativitását veszem alapul. Viszont éppen ez az egészen másfajta kreativitás szükségeltetik minden szakmában. Pl. ha csavargyári szalagmunkás vagy, akkor kell kreativitás, hogy a.) új munkát találj, b.) ne őrülj bele.

Ö.f:  Mi az amit kreatívnak neveznél a munkádban/hobbydban?

M.M.:A munkámban alapkövetelmény a kreatív hozzáállás. A színészeknek azt tanítják, hiszen ez a feladatuk, hogy egy adódó helyzetre a lehető legtöbb „megoldási” javaslatot ajánljanak. Ahogy egy tanárunk mondta: azért „szín”ész, mert ő festi a színeket. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy ne legyen görcsös, semmi ne szabjon gátat a fantáziának. És ha már egyszer lehet, akkor jó merésznek kell lenni, és a lehető legeszementebb ötleteket sem szabad elvetni…

V.A.:Alkotó munkát végzek, azt hiszem ennek a nagy hányada kreativitás. Formákat, képeket, koncepciókat kell kitalálni. A kreativitás számomra teremtés, újjáteremtés.

Cs. Zs.: Például legutóbbi improvizációs előadásunkban a kreativitáson áll vagy bukik az előadás. Az is kreativitást igényel, hogy egy kis társulattal, kevés pénzből minőségi dolgokat hozzunk ki. Ha nincs pénz 10000 eurós TV reklámra, érdekes videókat forgatunk Youtubera vírusreklám gyanánt.

Ö.f.:  Kreatív vagy? Űzöl-e kreatív gondolkodást igénylő feladatokat?

I.L.: Elég sok dolgom van a kreativitással, ha úgy tetszik, gyakran találkozunk. Ez elsősorban a humor kapcsán érhető tetten, szerintem, viszont gyakran veszem észre magamon a fásultságot, a kényelmet, amelyek megölik a kreativitást.

Ö.f: Az ember melyik életszakaszában a legkreatívabb?

I.L.:Valószínűleg gyermekkorban. Akkor a legjobb a fantáziád is, és a kettő szorosan összefügg.

Ö.f: Véleményed szerint melyek a kreatív személy jellemzői? Hogyan tudod felismerni őket?

M.M.: Mindig zakatol az agya. Hjuj! Most eszembe jutott egy jó hasonlat! Olyan, mint a GPS. „Újratervezés!” Állandóan késznek kell lenni egy adódó feladatra…

V.A.: Könnyen asszociálnak, ,,életszagúak”, jó a megfigyelő készségük, a többi pedig titok. Ebben is van egy kis misztérium, nem?

Cs.Zs.:  Jó a humorérzéke. Nyitott. Nem vesztődik el a részletekben.

I.L.: Zselézve van a haja és zöld. Egy szeme van, illetve kettő, de csak egyet használ. Igazából nem tudom. Szerintem akinek jó a humora az kreatív. Meg aztán, aki kellően nyitott és kíváncsi, az is.

Ö.f:  Mit gondolsz fejleszthető-e a kreativitás, vagy erre születni kell? Te próbálod kreativitásod fejleszteni? Hogyan?

M.M.: Fejleszthető. Azt hiszem, újabb és újabb feladatokkal szembesülve, az ember rááll arra, hogy kreatívan gondolkozzon. Nem szabadna hagyni, hogy ellustuljon az agyunk. Amikor minden félkészen van elénk téve, és a világ mentesít minket a minimális gondolkodás alól is, nem kell csodálkozni rajta, hogy lassan azt sem fogjuk tudni, hogyan kell bekötni egy cipőt. Szóval úgy gondolom, egy olyan képességünk, amit fel kell ébreszteni, mert mindenkiben benne van, csak elaltatjuk.Ami a szakmát illeti, próbálok tudatosan nem megúszni egyetlen helyzetet sem, amelyben kreatívan meg kell oldani egy feladatot, gondolkodni kell.

V.N.: Természetesen lehet fejleszteni bizonyos szempontból. Körültekintőnek és nyitottnak kell lenni. Mindenre kell figyelni és befogadóvá válni. Ennyi.

I.L. Mindenképpen fejleszthető. Biztosan van ennek is egy örökölhető része – mint minden másnak – de természetesen fejleszthető. Végülis a mi munkánk és tanulmányaink a színi főiskolán nagyrészt e körül mozogtak. Vannak különböző gyakorlatok. Viszont ezek kimondottan a művészi, sőt, színészi kreativitást fejlesztik.

V.A. A kreativitás azt gondolom fejleszthető, komoly munkával komoly eredményeket lehet elérni. Én edzésben tartom, mert naponta ki kell találnom valamit. Olvasni, minél több dolgot megismerni, azt gondolom ez segít.

Cs.Zs. Különböző helyzetgyakorlatokkal, improvizációs drámajátékokkal fejleszthető. Ugyankkor velünk született képesség, és úgy gondolom körülbelül a kamaszkor végéig hatással van rá a család, környezet valamint a felvállalt feladatok mennyisége, milyensége.

Ö.f:  Hogyan születnek kiváló ötleteid?

Cs.Zs.:Egyrészt véletlenszerű inspiráció, másrészt ha egy témával  nagyon koncentráltan kezdek el foglalkozni, akkor a munka közben mindig előjön néhány  ötlet.

M.M.: Pfh…Lazaság, szabadság, ihletettség állapotában. Vagy néha épp egy szorító helyzet kell, ami kiprovokálja.

V.A.: Na ezt nem tudom. Derült égből villámcsapás, vagy nagyon sok gondolkodás: asszociáció, kombináció, variáció.

V.N.: Hangulat ember vagyok. Ha jó hangulatban vagyok akkor vannak ötleteim de ha nincs kedvem akkor sablonokat és begyakorolt dolgokat veszek elő. Az is blokkol a kreativitásban, ha nem érzem magam biztonságban vagy ha feszélyez a környezetem.

Ö.f:  Honnan merítesz ihletet? Ki tudnád ezt fejteni?

V.N.: A legjobb ötletek társaságban születnek, beszélgetés közben. Járj nyitott szemmel és akkor kapsz ihletet. Szerintem ez kell hozzá.

M.M.: Az én hozzáállásom meglehetősen keresztényi. Úgy hiszem, hogy az ihletettség is egy kegyelmi állapot, ajándék az Úrtól.

Cs.Zs.: Néha az utcán, vagy máshol inspirálnak látszólag egyszerű jelenségek. Figyelem néha az embereket, a viselkedésüket, néha fel is jegyzek ilyen dolgokat, amit később felhasználok.

V.A.: Magamból, múltamból, a környező világból, barátaimból, Istentől.

I.L.: Na ez az, amit a fásultságról mondtam. Egyre ritkább a rajtakapás. Mert szerintem erre nincs recept, vagy állandó múzsa. Ezek jönnek. Megtalálnak. Rajtakapnak. És nagyon sok függ a körülményektől, meg a társaságtól. Mennyire tudsz felszabadulni, mennyire ösztönző az a környezet.

Ö.f: Mesélj el egy olyan esetet, amikor kreatívan oldottál meg egy problémát!

V.N.: Színházi. Egyik egyéni előadásomban a kezemben egy boros pohár – megszorítom, a szövegben azt mondom, hogy a poharamat összetöröm és a poharam összetört a kezemben. Nem láttam, hogy megvágta-e a kezemet és nem is akartam odanézni, hogy úgy tűnjön, mintha ez szánt szándékos lett volna holott nem volt az. Annyira jól sikerült leplezni az ijedségemet, hogy vajon elvágtam-e a kezem, hogy több ember azt hitte, a pohár meg volt reszelve, hogy törjön.

Cs.Zs. Legutóbbi színházi előadásunk előtt kevés jegyfoglalásunk volt, s a klasszikus promózás mellett kitaláltuk, hogy mi, darab szereplői, jelmezben ellátogatunk a városi kocsmákba, s kis improvizált jelenettel hívjuk fel a nézők figyelmét az előadásra. Az előadáson körülbelül 10 olyan arcot ismertem fel akik ennek hatására jöttek.

 Köszönjük a válaszokat és kívánunk nektek sok sikert és vastapsot minden előadásra. Ígérjük, hogy a legközelebbi előadásotokon fészket rakunk a nézőtérben .

– Bea és Ili –

Advertisements

Hozzászólás

Kategória: Rólunk írták

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s