Köszöntések, köszönömök

Boldog új évet kívánunk mindenkinek!

Az Újévet máris egy nagy mulasztás törlesztésével kell kezdenünk. Köszönetet kell mondanunk mindazoknak, akik velünk voltak és segítették munkánkat a Sorsjáték című előadás létrehozása során. Először is nagy köszönettel tartozunk munkatársainknak: Kürti Andrea ismét hozta formáját, és mostmár nemcsak “jelmezesként”, hanem “látványosként” igazi piros-fehér-fekete bűnbarlangi hangulatot teremtett. A hihetetlenül finom munkával, szintén általa rajzolt kártyapakli az 50. Sorsjáték előadás fődíja lesz, úgyhogy hajrá! Visky Sámuel ismét oroszlánrészt vállalt a produkciós munkából: az előadásnak ő az egyik technikusa, és ő készítette a trailert (hamarosan elérhető a világhálón), amely talán még az előzőnél is jobban sikerült. Visky Othniel az Ismered a Tejutat? technikai pultja mögé ugrott be egynéhányszor, mikor Samu nem ért rá, de mostmár ő is oszlopos tagja a Váróterem Projektnek. Nélküle például nem tudnánk, hogy van-e igazi nyertese az előadásoknak, illetve a falra vetített számítógépes program sem működne. Amiért hatalmas hálával tartozunk Márton Lászlónak, aki látatlanban, a modern technika vívmányainak köszönhetően (e-mail, messenger) követte utasításainkat, és végezte el remekül azt a munkát, amire egyikünk sem lett volna képes. (Na jó, Nándi tudta, hogy Flash-ben kell elkészíteni a programot.)

Az egyetlen csoportkép a csapatról.

Rajtuk kívül köszönettel tartozunk Páll Boglárka info-tanárnőnek és diákjának, Imecs Tamásnak, amiért elkészítettek egy olyan számítógépes programot, amelyik a lehetséges variációkból sorsjegyet varázsol. Ez nem volt kis munka, figyelembe véve a lehetséges variációk hatalmas számát, ami szám szerint 211.593.677.555.200.000. Ezt a számot Rokaly Réka matematika tanárnőnek köszönhetően ismerjük.

Külön köszönettel tartozunk Almási Attilának és a Videopontes Stúdiónak, amiért fontos technikai felszereléssel segítettek ki bennünket; a Genesius és a tóközi ifiknek, valamint a Protokollnak és a ClujEst Galériának, hogy videoprojektorokat kölcsönöztek nekünk (aki esetleg videóprojektort tud adományozni  az jelentkezzen a waitingroomproject@yahoo.com e-mail címen, és akkor róla is írunk egy ilyen bejegyzést); Kiss Budai Tibronak és a Spritz Kávézónak, amiért vendégül látták nézőinket a bemutató után; az Eurotrans Alapítványnak, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemnek és a Yurta Prodnak amiért jelentősen támogatták a produkció létrejöttét; Mihaela Panaitenak és a Sala Micănak, amiért ismét befogadtak bennünket.

A másik egyetlen csoportkép, kicsit komolytalanabban.

Ezúttal köszöntjük a Váróterem Projekt soraiban legújabb tagunkat, aki az eddigi, férfiak által uralt színész-személyzetet egészíti ki: a Sorsjáték előadásain Molnár Margit játékában is gyönyörködhetünk! Szia Margit!

A Sorsjáték bemutatásával új fejezet nyílt a csapat életében, ugyanis átadtuk a Váróterem Projekt Tiszteletbeli Tagja díjat. Az első díjazott nem más, mint az előadás ötletgazdája és rendezője, Hatházi András, akit szintén üdvözlünk tagjaink között. Szia András!

Zárásként ismételten boldog új évet kívánok mindenkinek, magunknak pedig azt, hogy teljes erőből folytatni tudjuk a megkezdett munkát!

Reklámok

6 hozzászólás

Kategória: Mi írtuk

6 responses to “Köszöntések, köszönömök

  1. hatházi andrás

    Bocs, az előbb elfeledtem beírni magam.

  2. Margó

    -Helló Mindenki!

  3. …és az 500. Sorsjáték fődíja mi lesz? (csak, hogy szokjam a gondolatot)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s