Arcvarrás

A Szabadság december 4-i számában megjelent kritika.

Demény Péter

Ismert, de nem klasszicizálódott darabot választott a Váróterem Projekt. Karl Wittlinger 1922-ben született Karlsruhéban, tragikomédiáját, az Ismered a Tejutat? címűt játszották ugyan magyar nyelvterületen, de egyrészt nem annyit, hogy mindenki tudjon róla, másrészt amennyire utána tudtam járni, Erdélyben csak egyszer, 1971-ben állították színpadra a marosvásárhelyi főiskolán.

Jelenet az előadásból: Imecs Levente, Vetési Nándor és Visky Andrej. Fotó: Angyalosi Beáta

Minden arra mutat tehát, hogy ez egy „alternatív választás” (ellentmondásnak látszik, de nem az, a látszólag fiatalok is lehetnek borzasztóan öregek és fásultak): jó szöveg egy tulajdonképpen ismeretlen szerzőtől; olyan szöveg, amelynek nincsenek erős, számonkérhető olvasatai s amelyet itt, a környékünkön „igazi” színház nem is vállalt még.

Érdekes, hogy mennyi idő kellett Kolozsvárnak egy ilyen kezdeményezéshez. Marosvásárhelyen már hat éve létezik a Yorick Stúdió, a Váróterem Projekt viszont csak 2010 januárjában alakult. Miért? Mert a kolozsvári színház nyitottabb, mint a marosvásárhelyi? Vagy mert nagyobb a „felvevőpiaca”, több embert tud szerződtetni? Bizonyára más okokat is fel lehetne hozni, ám a tünet okoktól függetlenül is érdekes marad.

A nézőt azért nem lepi/nem lepné meg semmi, mert az Ecsetgyárba megy, s már a színhely is annyira alternatív, hogy teljességgel kizárja a nyakkendős értelmezéseket. És valóban kapunk is mindent, videóbejátszásokat és modern zenéket, sok mozgást és mikrohullámú sütőt, életet, halált és profán feltámadást, éretlenséget, mely érettségnek próbál látszani (ilyen például a Nevek című lista a végén, amiről jómagam úgy éreztem, benne a bizonyítás túlzott vágya nyilvánult meg.)

De mindezt nagyon enyhe bírálatként mondom, sokkal inkább örömmel; az afölött érzett örömmel, hogy ezekből a fiatal emberekből sugárzik a tehetség, van hát mit csiszolniuk. Négyük közül Imecs Leventének és Visky Andrejnek nehezebb a dolga, nem is azért, mert jóval hosszabb ideig vannak a színpadon, mint inkább azért, mert több szereplő arcát kell magukra varrniuk. És bírják a varrást: orvosok, ápoltak, légióból hazatért, halottnak hitt katonák, olasz félmaffiózók, vendégmunkások – mindezt kulturáltan, jó arányérzékkel, szépen játsszák el. Azért is érzem jó választásnak Wittlinger darabját, mert erre az alakváltásra épül; kevésbé próteuszi alakok esetében jogosan hangzana a fanyalgás, hogy még túl fiatalok a szerephez, de maga a szöveg jóval önreflexívebb annál, semhogy a „puszta” realizmus felé lódítana.

Csepei Zsolt és Vetési Nándor is remek, s különösen az előbbi miatt örülök, mert az ő Tartuffe-alakításával kapcsolatban kénytelen voltam szúrós lenni. Most visszahúzom a tüskéimet: Csepei jól játssza a bunkót, aki műveltnek képzeli magát, mert sok filmet néz a Discovery-n, jól mondja álmát a sárga folyókról meg a sárga nőkről, jól lesz ideges, amikor a kollégája, a másik hullamosó anyázza.

A rendezés is ötletes; a legszellemesebb talán az, hogy az Ismered a Tejutat? című művet (egy tejesember drámáját) összeragasztott Napolactos dobozokon látjuk, de jó a Brâncuşi-poén is (Johannes Schwarz, aki nem Johannes Schwarz, két egymásra tett négyszögletű fémládát vesz észre, mire azt kérdezi: Brâncuşi? Brâncuşi, válaszolja a biztosítótársaság igazgatója). Az előadás jól használja a teret, egy-egy mozdulattal változtatja meg a jellegét, mint a kellékekét is (például az összeragasztott Napolactokat felemelik, az az ajtó). Kevésbé értettem az olasz jelenetben a „tapsoló váltás” szerepét (ha Salvatore tapsol, kialszik, ha ismét tapsol, visszajön a fény).

Bátor és tehetséges kísérlet ez mindenképpen, amely az amatőr társulatok zömétől és a kőszínházaktól egyaránt különbözik. Az előbbiektől azért, mert érződik a profizmus: hogy ezek a srácok jó iskolában, jó tanároktól tanulták a mesterséget (a dilettánsnak többnyire csak nagy, fárasztó lelke van); az utóbbiaktól azért, mert még nem érződik a rutin savanyú lehelete. Szóval jó projekt ez; remélem, jó is marad.

Karl Wittlinger: Ismered a Tejutat? Váróterem Projekt. Rendező: Imecs Levente és Visky Andrej. Szereplők: Csepei Zsolt, Imecs Levente, Vetési Nándor és Visky Andrej. Díszlet: Makkai Balázs. Jelmez: Kürti Andrea. Kellék: Adorjáni Márta. Videók: Visky Sámuel. Fordítás: Pálosy Zsuzsa.

Advertisements

Hozzászólás

Kategória: Rólunk írták

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s